Carlo Pedersoli, azaz Bud Spencer halála miatt idén a szokásosnál is többen látogattak el a már hagyományos Spencer és Hill Fesztiválra, ahol a rajongók személyes üzeneteiket is elküldhették a két színész családjának, és ahol nem részegen dülöngélő tizenévesek, hanem babon és sörön élő családok adták a fesztivál magját.
Mini közvélemény kutatásunkból az is kiderült, hogy a Nincs kettő négy nélkülés a Különben dühbe jövünk című filmeket kedvelik a legtöbben, de a Banános Joe is csak kevéssel maradt le az első helyekről.
A tábor csúcspontját pedig a már visszatérő vendégneki számító, szintén 10 éves Spencer Hill Magic Band fellépése jelentette. A koncert elején a tagok is elmondták néhány gondolatukat Spencer haláláról és utalva hősük utolsó szavaira, Grazie! feliratos pólókban játszottak.
A hangulatra jellemző, hogy a fesztiválokon megszokott, dülöngélő részegek helyett itt inkább csendesen babozgató-sörözgető családokba lehet beleftuni, így a rendezvény alternatívát szolgáltatott a békésebb vérmérsékletűek számára is a júliusban még jobban beinduló fesztiváldömpingben. A találkozó így akár a családos emberek VOLT-jaként is jellemezhető, de persze a Puffin Marmalade-pólós húszasok, és a szabadtűzön főtt pörköltek negyvenes, ötvenes királynői is megtalálhatóak voltak Velencén.
"Kedves Carlo! Köszönöm neked a gyermekkoromat. Az örökséged mindig élni fog."
forrás: www.hvg.hu
Utolsó kommentek